Auralátás

Ez sajnos egy olyan képesség amit nem tudsz bebizonyítani, és tulajdonképpen semmi haszna sincs 🙂 (legalábbis nekem nem igazán van szükségem rá), de végül is nem árt ha megvan. Először is mi az aura?  Az aura tulajdonképpen a testeket körülvevő szabad szemmel nem látható energiamező. Feladata: A lélek védelme, de energia tartalékként is használható. Na most mondhatja valaki hogy hogy lehet látni, hogy ha azt mondtam hogy szabad szemmel nem látható? Hát ahhoz hogy képesek legyünk látni az aurát, magas fokú harmadik szem szükséges.  Először még ha sikerül látni az aurát, akkor csak az alacsonyabb szintektől leszel rá képes. Az én esetemben akaratomon kívül tanultam meg az auralátást, a sok koncentrációnak és a harmadik szemre való meditálásnak köszönhetően. Én egy réteget tudok látni (halványan), de ahhoz hogy a többi réteget is tudjam látni, ahhoz nekem is fejlődnöm kell még, és előbb-utóbb színesen is fogom látni :). Ahogy mondani szokták: Gyakorlat teszi a mestert. Na de mégis mi a hasznos a tökéletes aura látásban? Ha tökéletesen, színesen látod az aurát akkor azzal látod az emberek érzelmeit. Ugyanis az aura az érzelmeknek megfelelően változik. Innentől  már klassz dolog nem igaz? Az egyik legkönnyebben megtanulható képesség, és a fejlesztése is viszonylag könnyű. Módszer a megtanulására: Meditálás közben koncentrálj a harmadik szemedre, képzeld el a két szemed közé ahogy lassan kinyílik. Néz egy tárgyat szem magasságban, ne pontosan a tárgyat nézd hanem inkább próbálj mellé nézni, és előbb-utóbb látni fogod az aurát. Sok sikert mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s